HTML

Hitel

reklám

Címkék

Friss topikok

Linkblog

Bajban a magyarországi jen-hitelesek!

2009.03.10. 07:46 Jean Reno

A tartozások tavaly óta csaknem a duplájukra emelkedtek. Mi tehetnek, akik jenben vettek fel hitelt?

Tuza Máté befektetési tanácsadó nem sok jó hírrel szolgált: "A jen a legkockázatosabbnak mondható devizanem, amiben az utóbbi időben el lehetett adósodni" - árulta el. "Magyarországon a legtöbb bank - kettő kivételével - nem is vállalta a kockázatot, hogy japán jen alapon vállaljon hitelezési tevékenységet. A szakemberek már akkor is felhívták a figyelmet arra, hogy japán jen alapon kockázatos hitelt adni. Akik korábban ilyen hitelt felvettek, azoknak most a tőketartozása a japán jen forinthoz viszonyított erősödése miatt majdnem a duplájára is emelkedhetett forintban" - mondta a befektetési tanácsadó. S hogy ez számokban mit jelent? "Ha például valaki nyáron felvett tízmillió forintot, az most körülbelül 18 millió forinttal tartozik. Ennek az az oka, hogy nyáron 140 forint körül lehetett kapni egy japán jent, míg most 250 forintba is kerül. Szerencsére az ügyfeleknek csak egy kisebb százaléka vett fel korábban, ebben a kockázatos devizában hitelt" - tette hozzá.

Pontos számadatokkal nem szolgálhatott arról, hány adóst érinthet ez Borsodban, szerencsére azonban nem tömegekről van szó. De van-e kiút számukra? Mit tehetnek, akik ilyen helyzetbe kerültek? "A jen alapú hiteleket jelen helyzetben nem érdemes kiváltani, mivel a tőketartozás akár a duplája is lehet a korábban felvett hitelösszegnek. Kiváltás esetén így az ügyfél realizálná az árfolyamveszteséget, ráadásul nem találna alacsonyabb törlesztőrészletű megoldást. Most mindenképpen célszerű várni, és kedvezőbb jen árfolyam, megfelelő forinterősödés mellett érdemes csak váltani."

Tuza Máté elmondta, hogy a jen-hitelesek legfőképpen a forint gyengülésének köszönhetik nehéz helyzetüket, ám a törlesztőrészletek nagymértékű ingadozására is föl kellett volna hívni az ügyfelek figyelmét. Ha mindez nem volna elég, hozzátette még: "Ami most még problémás lehet a jen hiteleknél, az a fedezet kérdése. Azok az ingatlanok, amelyek elbírták a tíz milliós terhet, lehet, hogy a 18 milliót már nem bírják el. Ilyenkor a bank kérheti egy másik ingatlan bevonását is az ügyletbe. Kérdés, hogy ezt a szabályt mennyire fogják szigorúan venni a bankok."

A tokiói tőzsde is történelmi mélyponton zárt a napokban, sőt, talán a bedőlése is fenyeget. Vajon hatással van-e mindez azokra, akik jen alapú hitel törlesztőrészleteit nyögik?

"Természetesen igen" - válaszolta Dr. Fellegi Miklós, a Miskolci Egyetem Pénzügyi Tanszékének egyetemi adjunktusa. "De a japán gazdaság elég erős" - folytatta. "Először is: a tőzsde bedőléséről kár beszélni mindaddig, míg be nem következett. Addig ez csak esetlegesség. És bár a jen árfolyama és a tőzsde között van összefüggés, de akár a kettő ellentétes mozgása is elképzelhető. Pusztán ez alapján tehát nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni" - magyarázta. "Ráadásul válság idején a normál, matematikai modellek, szabályok egyszerűen nem működnek." Dr. Fellegi Miklóstól megtudtuk, hogy tavaly Magyarországon hatezer milliárd forint volt a kihelyezett hitelek összege. Ez a szám idén már nyolcezer milliárd, pusztán a forint gyengülése miatt. "A hitelek hazánkban legnagyobbrészt svájci frank alapúak. A japán jen a kölcsönöknek csak igen kis hányadát teszi ki." Ez persze nem nyújt vigaszt mindazoknak, akiknek törlesztőrészleteik mára az egekbe nőttek.

"A jen árfolyam-csökkenésének hatása attól függ, hogy mihez képest csökkent. Ez sem viselkedik másként, mint bármely egyéb deviza" - mondta az egyetemi adjunktus. "Mert igaz ugyan, hogy a dollárhoz képest zuhant a jen-árfolyam, a forinthoz képest azonban éppenséggel nőtt. Ilyen egyszerű. De hogy mi lesz, azt nem lehet megmondani."

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ahitel.blog.hu/api/trackback/id/tr46992939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása